A következő címkéjű bejegyzések mutatása: color. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: color. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. márc. 4.

Évi, Barni +1

Nincs szebb feladat mint egy pár életének első, meghatározó állomásairól képeket készíteni. A párválasztás, az esküvő, a z első baba várás a legerősebb momentumok amikre emlékezni fognak évek múltával. Nem véletlen hogy ezek a családalapítás legfontosabb alapkövei.

Tekintetek, mosolyok, lágy érintések, finom mozdulatok teszik idillivé a pillanatot. Bízom benne, hogy méltó emlék lesz, ami idővel még értékesebbé fog válni. Sok boldogságot Nektek!


esküvői előkészületek












2013. febr. 1.

Hajnali dunapart


Miután kevés idő telt el a két fotózás közt (este-hajnal), ráadásul ugyanott, ezért megengedtem azt a luxust magamnak hogy mindkét postnak u.az a kísérő szövege.

Dunapart este
Mostanában gyakrabban sikerült kijutnom a szabadba, igaz csak a közeli helyek jöhetnek szóba, nagyobb távolságokra sajnos nem jutok el. Próbálom úgy felfogni, mintha ide messziről jöttem volna, mintha egy nagy utazás része lenne épp ez a hely ahol vagyok.
Megpróbálok olyan érzékeny, olyan befogadó lenni a látványra hogy esélye legyen jó képet csinálni. Természetesen ezt nem nekem kell eldönteni hogy sikerült-e, mindenesetre töretlen lelkesedéssel megyek és keresem, kutatom a világot amit képekben fogalmazok meg.

első sugarak

kirajzás

nyomvonal

hajnali suhanás

párban

szörnyek első fényben



dunapart este

Mostanában gyakrabban sikerült kijutnom a szabadba, igaz csak a közeli helyek jöhetnek szóba, nagyobb távolságokra sajnos nem jutok el. Próbálom úgy felfogni, mintha ide messziről jöttem volna, mintha egy nagy utazás része lenne épp ez a hely ahol vagyok.
Megpróbálok olyan érzékeny, olyan befogadó lenni a látványra hogy esélye legyen jó képet csinálni. Természetesen ezt nem nekem kell eldönteni hogy sikerült-e, mindenesetre töretlen lelkesedéssel megyek és keresem, kutatom a világot amit képekben fogalmazok meg.

startol a csapat

huss

síkok
  
sirályok

easy

ég

nyomom a világban

utolsó fények

 
pihenő



2013. jan. 29.

erdő felett

Az volt a tervem hogy a fák lombjának felső ágaira kiülő madarakat fotózom, sajnos alig voltak, azok is csak sötétedéskor.
Már épp kezdtem összepakolni amikor kigyúltak a távoli fények, és persze maradnom kellett. Igaz rettenet nehéz volt állvány nélkül, ami elég messze a kocsiban maradt.




2013. jan. 21.

Teles

Régi, kedves cimborámmal Zelivel jártuk körbe Szigethalmot és környékét. Közben jókat sztorizgattunk, termoszból forró teát szürcsöltünk, odaköszöntünk a helyi embereknek, tavaszi bringázásokat tervezgettünk, egyszóval jól telt a januári vasárnap délutánja. Soha rosszabbat!



fűzfasor
szamárkóró
vonzódás
rend
múló
dallam
 átszúrt felhők
alvó almáskert
tököli révnél
hibernált papírhajó
ágas-bogas
ps. ha van valakinek jó helyszín ötlete a környéken, azt örömmel venném.


2013. jan. 20.

A sirályos Ember

A hócsata után siettem vissza átfagyva, éhesen hogy nekiüljek feldolgozni a képeket, amikor a sziget bejárójánál észrevettem az idős férfit. Odamentem beszélgettünk és megengedte hogy fotózzam, elkísérjem. Nagy szatyrokat  cipelt, tele összekukázott ennivalóval, azt mondta rendszeresen eteti a madarakat.  A képekkel emelem kalapom előtte!