Lassú út az elmúlásba

Nem vagyok vonatmániás, de ezek az öreg leharcolt masinák lenyűgöztek. Áthatja az atmoszférát a letűnt múlt. Érezni a levegőben mekkora utat jártak be, mennyit pöföghettek büszkén és vidáman. Micsoda tisztelet övezte anno ezeket a vas behemótokat. Önmagában vasutasnak és ezen belül masinisztának lenni mai szemmel nézve szinte felfoghatatlan tekintélyt jelentett. Már az én gyerekkoromban is elavultnak számítottak a gőzösök, de még néha hallottam hogy volt aki mozdonyvezető szeretett volna lenni.

Esztétikai értékük számomra vitathatatlan, karakteresen fejezik ki az elmúlás és a hajdani tündöklés közti feszültséget. Formaviláguk, darabos funkcionalitásuk és elnagyolt kezelésük egy egészen más kor hangulatát idézik fel.

Gyönyörködjetek, és ha egy mód van rá egyszer vigyétek ki a párotokat, családotokat a tatai úti vasúttörténeti parkba.

flash slideshow: klikk

külvárosi pusztulás

Minden azzal kezdődött, hogy mentünk próbára. Csakhogy Zsoltnak valami dolga volt Erzsébeten, tehát arra mentünk. Ő vezet, beszélgetünk, közben nézem milyen hülye útvonalon megyünk. Dzsuva a környék, lepusztult külváros. Egyszer azon kapom magam, hogy nem igazán arra figyelek, amit mond, hanem tekergetem a nyakam milyen "szép" képeket lehetne itt csinálni. Közbe is vágok: "bocs, hol vagyunk, mi ez a környék?"

Aztán amint lehetett, vissza is mentem, ez lett belőle: